A jászkun redemptio megvalósulása a 18. századi Magyarország legnagyobb népi összefogásának eredménye.
Az 1745-ben engedélyezett jászkun megváltás során a Jászkun kerület 25 települése visszavásárolta középkori gyökerekből táplálkozó autonómiáját, a kerület földjét, lakosságának személyes szabadságát.
Mindez lehetővé tette különállásukat az ország más törvényhatóságaitól, a nádor legfőbb bírósága alatt.
1745. május 6-ától a redemptiót engedélyező oklevél kilenc pontban megfogalmazott paragrafusai alkotják a jászkun alkotmányosság alaptörvényét.
A kiváltságok mindenkire vonatkoztak, aki a kerületekben élt. Közös néven jászkunoknak nevezzük őket.
A megnevezés nem a jászok és kunok etnikai összeolvadására, hanem a Jász, Nagykun és Kiskun kerület, azaz a Jászkun kerület lakosságának jogi közösségére utal.

A három particularis kerületre (Jász, Kiskun, Nagykun) tagolt Jászkun kerület igazgatási és jogszolgáltatási önállósága, külön adózó kerületté alakulása 1682-re vált teljessé. A török uralom után azonban Magyarország legnagyobb kiterjedésű koronabirtokát a Habsburg Birodalom érdekeinek megfelelően besorolták a fegyverjogon szerzett területek közé, s 1699-ben az Udvari Kamara elrendelte a népesség összeírását. Az eredmény siralmas volt, az összeírók két mezővárost és 17 lakott falut találtak, míg 56 korábbi település elpusztult.